A teljesítmény kényszeres hajszolása sokunkat fogságban tart, a kiutat pedig egyáltalán nem könnyű megtalálni. A változáshoz nem a hogyan kérdést kell elsőként megválaszolnunk, hanem a miértet, vagyis hogy mi áll a magunk elé támasztott újabb és újabb elvárások mögött. A saját történetem és annak mérföldkövei következnek.
Számomra 2020 a tudatosítás éve volt: tavasszal egy hosszabb álmatlan időszak után kezdtem naplózni, odafigyelni arra, hogy vagyok úgy igazán, mi hiányzik, mire lenne szükségem. A pontot az i-re a decemberi visszanézés tette fel, amikor is realizáltam, hogy mindössze 12 szabadnapom volt, viszont számos hétvégén dolgoztam.
2. A döntés
A hónapokig tartó önreflexió és az elkeserítő eredményt mutató évzárás után feltettem magamnak a kérdést: elégedett vagyok-e azzal, ami most van, vagy sem? Ezt akarom, vagy valami mást? Ehhez a ponthoz idő volt eljutni, de ekkor a válasz már magától értetődő volt, hiszen feketén-fehéren ott volt előttem, miben is vagyok.
3. A mozgatórugók
Ahhoz, hogy csökkenteni tudjam a teljesítménykényszerem, és kialakítsak egy olyan életet, amiben a hétköznapokon is van pihenés, töltődés, öröm, meg kellett ismernem közelebbről a saját működésemet: miért van szükségem a folyamatos teljesítményre? Miért akarom mindig hasznosnak érezni magam? Ki vagyok, ha nem dolgozom?
Ezekre a kérdésekre nem volt könnyű válaszolnom, a válaszok viszont megmutattak olyan régről hozott mintákat, amelyek tudattalanul határozták meg, mi mentén értékeltem magam eddig - megdöbbentőek, ugyanakkor felszabadítóak voltak ezek a felismerések. Az értékességem fokmérője az elvégzett munka és a megkeresett pénz volt, a lécet pedig folyamatosan emeltem, így az elégedettség érzése soha nem érkezhetett meg. Itt volt a kutya, azaz a megoldás elásva.
4. Valami más
Ahogy világossá vált, hogy az énképemmel, az önmagammal való viszonyommal van dolgom, azt is realizáltam, hogy csak akkor történik változás az életemben, ha elkezdek másképp gondolkodni, dönteni, cselekedni, mint eddig.
Így lett része elsőként a mindennapjaimnak a jóga, ami az első gesztusom volt magam felé: 20 perc csak magamra fordított idő, amikor biztosan nem dolgoztam, és kicsiben, de kipróbálhattam, milyen, ha tudatosan szüntet adok magamnak. Figyeltem, milyen hatással van rám fizikailag, mentálisan és lelkileg ez a rövid, ám rendszeres pihenő, és a hatás nem maradt el. Az új rutinom által megéltem, hogy fontos vagyok önmagamnak, fontosabb, mint a kötelesség, ami különleges és a folytatáshoz is erőt adó élmény volt (és az immár 436 napja).
Majd felülvizsgáltam a munkám, hogy hogyan érzem magam benne, és fokozatosan leadtam, amit már nem éreztem összhangban önmagammal (a visszatérő hátfájás tűpontosan jelezte a terheket), miközben a fókuszt lassan áttettem arra, ami fontos számomra. Ez egy háromnegyed éves folyamat volt, ami közben számolnom kellett a bevételeim csökkenésével, de megérte. Ahogy egyre inkább a saját értékrendem és prioritásaim mentén kezdtem el dolgozni, úgy vált napról napra értékesebbé számomra a munkám, vagyis már nem kellett újabb és újabb extra teljesítmény ahhoz, hogy hasznosnak lássam azt, amit csinálok.
Ezzel párhuzamosan került a látóterembe a minőségi élet fogalma: a párommal együtt kezdtük el megfogalmazni, mit értünk alatta, milyen elemekből tevődik össze a számunkra. Így lett egy egyértelmű térképünk a témában, amit azóta is követünk. Ennek nyomán hívtunk életre egy új közös hobbit, a biciklizést, ami mára a hétköznap estéink visszatérő programja.
5. Pihenés 2.0
Ezen változások nyomán lett egészen új élmény a nyaralásunk: korábban az utazás előtti napon is hajnalig dolgoztam, általában egy hetet előre, hogy semmi nem essen ki, és szó szerint alig éltem, mire megérkeztünk az adott helyre. A szabadság alatt pedig másra sem vágytam, minthogy ülhessek a teraszon/vízparton, és csak olvassak, szundikáljak, vagy épp ne csináljak semmit, miközben a távoli város, kultúra, gasztronómia nem is igazán érdekelt, sokkal inkább be akartam pótolni pár nap alatt, ami egész évben kimaradt… A hazatérés mindig fájdalmas volt, hiszen folytatódott az általam teremtett mókuskerék.
Idén eleve úgy terveztük az utazást, hogy legyen 2-3 nap a hangolódásra, készülődésre, és a visszatérést is hasonlóan ütemeztem. Mivel a munkám egészen más már, mint tavaly ilyenkor, így a kimerülésnek sem volt nyoma, és mivel már több töltődős rutin is beépült a mindennapjaimba, ezeket a tevékenységeket sem kellett belesűrítenem a nyaralásba. Valódi kíváncsisággal készültem a horvátországi kiruccanásra, jelen tudtam lenni, miközben jól esett néhány órát dolgozni is a tengerparton. (Ez korábban elképzelhetetlen lett volna, mert szó szerint menekültem a mindennapokból…) És jól esett visszajönni, hiszen vártak a coachingok, az őszi előkészületek, és a közösségünk.
Kolléganőm, Hitkó Andi mondta pár hete:
TUDNI FOGOD, HOGY A HELYEDEN VAGY, HA AZ OTTHON TÖLTÖTT IDŐ ÉS A VAKÁCIÓ KB. EGYFORMA ÉRZÉS.
Pontosan ezt érzem, és nagyon jó!
Te is elindulnál ezen az úton? Használd ingyenesen letölthető anyagainkat az érzelmi tudatosságod erősítéséhez, és ahhoz, hogy meghalld a belső hangodat, megismerd a valódi motivációd az életed különböző területein. Ha pedig úgy érzed, jól jönne a személyre szabott támogatás, tegyél egy próbát díjmentesen: itt foglalhatsz időpontot a 40 perces online próbacoachingra.
