Mindsetup

Miért pont én?

Avagy minden mindennel összefügg.

2020. április 11. - Istók Nikoletta

Hogy mi számít igazán egy történetből, az mindig nézőpont kérdése, aztán általában visszanézve állnak össze a mozaikok egy többé kevésbé világos egésszé.

kanyargos_ut_web.jpg

Az én sztorim egészen tipikusan kezdődik: kitűnő érettségi, végigtanult egyetemi évek, majd kilépés a nagybetűsbe. Legalábbis forgatókönyv szerint így kellett volna történnie, és valószínűleg valamilyen tervemet követve kellett volna elhelyezkednem, de nem így lett. Se tervem nem volt, se az önéletrajzomra nem reagált egyetlen cég sem. Egészen addig szépen teljesítettem a kötelességeimet, háttérbe szorítva minden mást, aztán jött ez a bizonyos első pofon. Végül kaptam egy telemarketinges állást, ahonnan ugyan három hónap múlva kiszálltam, de jobb híjján pontosan így folytattam fél évvel később... Persze nem haszontalan tapasztalat, sőt, talán sokaknak érdemes is lenne kipróbálnia, de azért ott, akkor nem repestem az örömtől, hogy csak ez van, és ezért tanultam irreálisan sokat...

Közben rendületlenül hittem benne, hogy nekem is lesz munkám egy multinál, ahogy mindenki másnak. Végül lett is, és ennek köszönhetően Budapestre is felköltözhettem. Azt gondoltam, hogy innentől kezdve minden szuper lesz, és valóban két olyan évet töltöttem el ennél a cégnél, hogy túlzás nélkül minden reggel hálát adtam azért, hogy ott lehetek, hogy szigorú, de igazságos a főnököm, hogy zseniális a csapatom, akikkel a szabadidőnket is együtt töltöttük, mi több, a munkámat is megbecsülték. De valami hiányzott, másra, kreatívabbra vágytam. Így történt, hogy az utolsó munkanapomon jelent meg az első online cikkem, vagyis vált valóra egy rég és féltve dédelgetett álmom, amit valamikor gyerekként fogalmaztam meg, de jó pár év kellett, mire tenni is mertem érte. Addig ugyanis úgy hittem, túl sokat veszíthetek, ha kiderül, hogy nincs tehetségem az íráshoz, mert igazából addig ez volt az egyetlen dolog, ami úgy igazán érdekelt, és tényleg szívből jött. (Ekkor 2011-et írtunk.)

Az álmokról nem beszélnek a gimnáziumban, és az egyetemi előadásokon sem esik szó a megvalósításukról – gyanítom ez mostanra sem változott. Szóval ott álltam én ezzel az írni akarok dologgal, de ez önmagában kevés, hiszen ebből még nem lehet megélni. Így kezdtem el ingyen írni  munka mellett, illetve elvégeztem az akkor még Sanoma Médiaakadémiáját is, és bár igazán pozitív visszajelzéseket kaptam, az áttörés mégsem történt meg. Ugyanígy érdekelt a tréneri szakma is, ezért úgy döntöttem, hogy megteremtem a magam lehetőségét a tanulásra: számos magyar tréningcégnek írtam bemutatkozást, és felajánlottam a szabadidőmet, a munkámat, az ismeretekért cserébe. Jó pár választ kaptam, és gyorsan egymásra is találtunk két fantasztikus trénerhölggyel, majd bele is vágtunk az együttműködésbe. Hétvégente adatokat rögzítettem nekik, így gyűjtve az órákat, amiket aztán tréningeken és személyes alkalmakon tölthettem el. Fantasztikus volt!

A munkám már kevésbé, ugyanis a multi után egy családi vállalkozásban, egy magán vasúttársaságnál kezdtem el dolgozni, ahol az első napon ugyanúgy nem találtam a helyem, mint az utolsón, de közben igyekeztem tenni az álmaimért. Ugyan éreztem, hogy lesz annak böjtje, ha a napjaim nagy részét olyan feladatokkal töltöm, amiket nem szeretek, amikről úgy gondoltam, bárki elvégezhetné, nem kellek hozzá én, de csináltam, szabadidőmben pedig azzal folytattam, ami igazán fontos volt. Vissza nem nagyon töltöttem, főleg, hogy akkor már sok éve egyedül is voltam, úgyhogy egy csinos kis kiégéssel zártam azt az időszakot – még ha ezt már csak utólag is azonosítottam be.

Fél év szünet következett, legalábbis irodamentesség. Angol nyelvtanfolyamok, első saját weboldal (www.piroscipoben.hu), kapcsolatépítés, és felkészülés a nagy lehetőségre, ami által hivatásom lehet az írás. Ez utóbbi azonban nem jött. Visszatértem egy multiba, de már csak részmunkaidőben, hogy maradjon energiám az álmomra is. Megérte? Anyagilag kevésbé, amúgy pedig nagyon is! Számomra nem volt kérdés, hogy végigviszem, és tudtam, hogy el fog jönni az a bizonyos pont, amikor választhatok, még akkor is, ha a mögöttem lévő évek néhányszor igencsak próbára tették a türelmemet. De fontosabb volt számomra az érzés, hogy valami hasznosat, értékeset teremtsek a munkámmal, hogy legyen valódi értelme a napjaimban, és azt hiszem, itt válik a történetem tipikus Y generációs karrierváltássá, amit ma sem csinálnék másképp.

2016 végén négy órásra csökkentették a multis munkám, és mivel véletlenek nincsenek, nagyjából ezzel egy időben kaptam meg a lehetőséget, hogy a Profession.hu újságírója lehessek, szabadúszóként. 2017 elején indult el az együttműködés, vagyis kezdett el futni számomra két párhuzamos valóság: két és fél nap az irodában, aktákat tologatva, ahogy én neveztem, két és fél nap (majd szépen lassan a hétvége) pedig cikkírással. Kezdtem a helyemre kerülni. Aztán megérkezett az első tréneri lehetőség is, amire titkon már szintén 2011 óta vártam: egy német nyelvű 3 napos céges tréning, a totális mélyvíz. Bár szeretem a határaimat feszegetni, azért az a néhány hónap, amikor ez a három szál egymás mellett haladt, nem volt egy sétagalopp, de így jutottam el addig a pontig, hogy végre választhattam, és beadtam a felmondásomat a multinál.

Ennek már lassan két és fél éve, és most, túl 630 cikken és 460 interjún, habozás nélkül mondanám azt, hogy újra elindulnék ezen az úton, ami persze most sem tart a célnál, és remélem, ez még nagyon sokáig így lesz, mert az azt jelenti, hogy születnek újabb és újabb álmok, és visz az a megmagyarázhatatlan belső hajtóerő tovább. Tavaly ősszel business coach lettem, és készülök a legelső saját Enneagram tréningemre – erről szól a saját márkám, a Mindsetup, de ez már egy másik történet, amikor is azok a bizonyos mozaikok a helyére kerülnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindsetup.blog.hu/api/trackback/id/tr2615605748
Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása