Hogy mi számít igazán egy történetből, az mindig nézőpont kérdése, aztán általában visszanézve állnak össze a mozaikok egy többé kevésbé világos egésszé.

Az én sztorim egészen tipikusan kezdődik: kitűnő érettségi, végigtanult egyetemi évek, majd kilépés a nagybetűsbe. Legalábbis forgatókönyv szerint így kellett volna történnie, és valószínűleg valamilyen tervemet követve kellett volna elhelyezkednem, de nem így lett. Se tervem nem volt, se az önéletrajzomra nem reagált egyetlen cég sem. Egészen addig szépen teljesítettem a kötelességeimet, háttérbe szorítva minden mást, aztán jött ez a bizonyos első pofon. Végül kaptam egy telemarketinges állást, ahonnan ugyan három hónap múlva kiszálltam, de jobb híjján pontosan így folytattam fél évvel később... Persze nem haszontalan tapasztalat, sőt, talán sokaknak érdemes is lenne kipróbálnia, de azért ott, akkor nem repestem az örömtől, hogy csak ez van, és ezért tanultam irreálisan sokat...